Győztesek Vagyunk DPM Könyvbemutató a MIÉRTT fesztiválon

gyv_007.JPG
A legfrissebb két Derek könyvünket - a Számítasz Istennek! és a Győztesek Vagyunk - mutattuk be a MIÉRTT fesztiválon, Miskolcon. 2016. június 30 és július 03-a között egy többnapos keresztény fesztiválon voltunk jelen, melynek célja, hogy a város és környékének keresztényei összegyűljenek, és együtt imádják Istent, hallgassák az ő Igéjét.

 MIÉRTT Fesztivál 2016. Miskolc.

A Fesztivál víziója: Miskolc, a nyitott kapuk városa végre kitárja kapuit Isten felé is.
A rendezők célja egy olyan keresztyén fesztivál szervezése és lebonyolítása, melyen Miskolc különböző felekezetei és gyülekezetei megmutathatják egymás iránti testvéri szeretetüket, egységüket Isten imádatában, és ezzel felmagasztalhatják, és a város lakosai előtt ismertté tehetik Isten nevét.

dpmstand4.jpg

Mi örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez és csütörtöktől szombat estig a Logos Főiskolával közös standon mutattuk be szolgálatunkat és kiadványainkat.

dpmstand2.jpg

A tapasztalataink szerint a hagyományos evangéliumi gyülekezetek kevéssé ismerik Derek szolgálatát. Így van ez sajna a fiatal generációval is, úgy hogy volt munkánk, és serényen igyekeztünk mesélni bibliatanítónkról, az elhívásáról, ki is volt ő, és mit is képviselt, és jelent ma is azoknak, akik szeretik alaposan tanulmányozni a Bibliát.

dpmstand5.jpg

Akik ellátogattak a rendezvényre jelentős kedvezménnyel szerezhették be az új könyveket, és természetesen a régieket is. Sok jó bizonyságot elmondhattunk Derek szolgálatáról, kiemelve mi az, amit az Isten rajta keresztül tett felénk, magyarok felé, Istentől való egyedi módon.

dpmstand3.jpg

Derek nagy kutatója volt a Szentírásnak, tőle megszokott alapossággal járt körül egy egy témát, alaposan felkészült és egyedülállóan igényes tanításai, írásmagyarázatai, prédikációi tömegeket vonzottak kultúráktól függetlenül. Tanítássorozatai felekezeteken átívelve élet-átformáló módon, egyedülálló hatással voltak a hívő közösségekre.

 

dpmstand1.jpg

Tagek: ajándékok , Szent Szellem , MIÉRTT , Jézus Krisztus , Győztesek Vagyunk , Logos Főiskola