Az első évek

1915-ben Derek Prince az indiai Bangalore-ban egy olyan világba és életmódba született bele, ami ma már nem létezik. Akkoriban királyok, királynők és császárok uralkodtak óriási birodalmak fölött - a Brit Birodalom mindegyiken túltett. A brit hadsereg és civil intézmények kormányozták a gyarmatokat, és India volt a birodalmi korona legragyogóbb ékköve.

Derek így vall erről: „Birodalomépítők családjába születtem. Apám, Paul Ernest Prince a királynő saját madrasi utász és aknász egységében szolgált tisztként. Megbízását maga Viktória királynő írta alá. Hozzám hasonlóan szintén Indiában született édesanyám Gwendolen. Robert Edward Vaughan vezérőrnagy lánya volt. Bátyja, Punjab Lancer később dandártábornok lett.”

Az akkori társadalmi szokások értelmében Dereket hamar egy indiai ayah, vagyis dada gondjaira bízták. Derek és ayah-ja Indiaszerte követte a szülőket útjaikon, amíg a gyermek elég kicsi volt ahhoz, hogy elférjen egy piknikkosárban. Utaztak vonaton, lóháton és szekéren, néha még riksával is. Noha az autók és a repülőgépek egyre inkább elterjedtek nyugaton, Indiában inkább az előbbi eszközöket használták. A katonák lovagoltak, a legtöbb közember pedig gyalog járt.

Az élettempó lassú volt. Az emberek leveleket írtak Angliába, és néha hetekig vártak a válaszra. Valódi vészhelyzetben lehetett táviratozni, de Dereknek nagyon távolinak tűnt Anglia, a hazája.

Ötéves korában Derek mégis búcsút intett az apjának, az ayah-jának, és indiai játszótársainak, hogy „haza” hajózzon. A többi utassal együtt Derek is a tengerbe dobta napvédő sisakját a hajókorláton keresztül, hogy elsüllyedjen; ezzel jelképezte búcsúját Indiától. Édesanyja szülei sussexi otthonába vitte, aztán ő is elment és otthagyta Dereket, amíg újra el nem utazhatott szabadságra.

Ezek a korai évek alakították ki Derek jellemét és életpályáját. Noha egyetlen gyermek és egyetlen unoka volt a családban, mégis elvárták tőle, hogy jó katonához méltóan viselkedjen. A nagyszülei kedvesek voltak hozzá és ugyanakkor arra képezték, hogy bármit is tesz, azt tegye kitűnően, és álljon készen továbbvinni a család katonai hagyományait.

Kisgyermekként megtanulta szórakoztatni önmagát. Erről ezt nyilatkozta: „Mindig voltak barátaim, de a saját társaságomat kedveltem leginkább”. Amikor felfedezte a könyvek világát, kutatni kezdte az élet lényegét.

Derek kilencéves volt, amikor bentlakásos iskolába küldték, így ott kellett hagynia hőn szeretett nagyszüleit. Attól kezdve sem tanárai sem diáktársai között nem volt nő. A kor iskolarendszerében, az osztályteremben és a sportokban is erős volt a versenyszellem. Derek lelkesen és sikeresen sportolt, és a tanulmányi eredményeit tekintve is általában osztályelső volt. Minthogy korán megtanult szorgalmasan és alaposan dolgozni, a csúcson is maradt.

Tizenhárom éves volt, amikor iskolaigazgatója benevezte egy tanulmányi versenyre, amelynek jó helyezést elérő résztvevői bejuthattak az Eton College-ba. Ezzel ő lett a vele egyidős tizennégy fiú egyike, akik 1929-ben királyi ösztöndíjjal kezdhették meg felsőbb tanulmányaikat. Kortársaihoz hasonlóan Derek is kilencévesen kezdett latinul, és tízévesen görögül tanulni. Tizenkét évesen már mind a két nyelven tudott verset írni és fordítani. Amint a klasszikusokat tanulmányozta, egyre inkább elbűvölte az eszmék világa és vonzódni kezdett a filozófiához. Szíve mélyén mindig az a kérdés gyötörte: mi az élet valódi értelme és célja?

Édesapja, aki ezredesként vonult nyugdíjba és vidéken telepedett le, Somersetben, bátorította Dereket ebben a kutatásban. 1934-ben havi húszfontos járadékot kapott édesapjától, ezért Derek az egyik barátjával elindult, hogy megnézze a „Kontinenst”, vagyis Európát. Nyelvi tehetségének köszönhetően Derek megtalálta a legolcsóbb szálláshelyeket és étkezési lehetőségeket egy olyan időszakban, amikor még kevesen utaztak az ő korosztályában. A helyi embereket és szokásokat gyakran érdekesebbnek találta, mint a múzeumokat és a romokat, még Rómában és Athénban is, ahol a klasszikus műveket írták.

Miután visszatért Angliába, Derek a Cambridge-i King's College-ba iratkozott be, mint az évfolyam végzős ösztöndíjasa (A King's az Eton testvériskolája). Itt is kiemelkedő eredményeket mutatott, és 1938-tól 1940-ig a Cambridge-i Egyetem rangidős kutatódiákja volt. Platón filozófiájára szakosodott, és disszertációjának ezt a címet adta: „Platón meghatározási módszerének kialakulása.” 1940-ben, huszonnégy évesen a Cambridge-i King's College végzett ösztöndíjasává választották.

Derek tudományos karrierjét azonban hirtelen félbeszakította a II. Világháború. Filozófiai meggyőződései miatt Derek úgy döntött, hogy nem fegyvert fogó katonaként lép be a seregbe, ezért a Királyi Haderő Egészségügyi Kötelékébe került, mint közlegény.

Ekkor határozta el, hogy megvizsgálja a filozófiának egy olyan változatát, amelyről nagyon keveset tudott: vásárolt egy fekete bőrkötésű Bibliát, hogy azt olvasgassa a seregben. Tizennyolc évesen arra a következtetésre jutott, hogy „a vallásból nincs sok hasznom”, ezért a King's College-ban csak akkor vett részt az istentiszteleteken, amikor neki kellett felolvasni a szentleckét. A katonaságnál eltöltött első kilenc hónapja alatt átrágta magát a Biblián - a könyvet talányosnak találta: tartalmaz történelmet, filozófiát, szépirodalmat, teológiát és költészetet, és mindezeken felül Isten ihlette?

1941 júliusában, a yorkshire-i Scarborough-ban találkozott a Biblia Szerzőjével.
Így emlékszik vissza erre a természetfölötti élményre:

„Ebből a találkozásból két következtetést vontam le, amelyeket soha nem volt okom megváltoztatni: először is, Jézus Krisztus él; másodszor, a Biblia igaz, aktuális és helytálló. Ez a két következtetés gyökeresen és véglegesen megváltoztatta egész életutamat. A Biblia azonnal világos és érthető lett a számomra; az ima és az Istennel ápolt közösség olyan természetessé vált az életemben, mint a lélegzés; a vágyaim, indítékaim és céljaim egyik napról a másikra megváltoztak. Megtaláltam azt, amit mindig kerestem! Az élet értelme és célja egy Személy!