:

Stratégiai Gyakorlatok

Stratgiai_gyakorlatok_kicsi2.jpg
Derek mérföldkő jelentőségű munkájához, az "Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése" című könyvéhez készült DPM tanulmány anyag.

Jézus Krisztus missziós parancsa az egyházához, hogy minden nemzet megismerje és megtapasztalja a megváltás áldásait, és az Örömüzenet hatással legyen a sorsukra, és a mindennapjaikra egyaránt. E parancsnak való engedelmesség, valamint a hívők személyes felkészítése miatt szükséges, hogy valamennyi testvér alapvető fontosságú bibliai tanítást kapjon. E szükségre adott válasz vezetett el Derek mérföldkő jelentőségű munkája, az "Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése" című könyv néhány évvel ezelőtti magyar nyelvű megjelenéséhez.

A Stratégiai Gyakorlatok e könyv gazdag tartalmának megfelelő feldolgozásához és alkalmazásához ad segítséget.
Akár egyedüli bibliatanulmányozás során használod, akár közösségben más hívőkkel, az erre fordított idő alatt Isten Beszéde mélyen beépül a szívedbe.

Több házi-csoport, teológus és főiskolás dolgozott azon, hogy egy alapos tanulmányozó könyv keüljön azok kezébe, akik közösséget, gyülekezetet építenek. Törekedtünk arra, hogy egy frissen kereszténnyé lett és egy sok éve szolgáló is örömét és kihívását lelje Stratégiai Gyakorlatokban. Cél: közösség, öröm, növekedés és a csoport bibliai megerősödése!
Különböző hátterű teszter csoportokkal kipróbáltuk: egyéni és közösségi igetanulmányozásra kiváló!

A könyvesboltokban elérhető. (CLC, Sorsfordító)

Amennyiben a "Derek Prince: Isten Gyülekezetének Felfedezését" megveszed a Stratégiai Gyakorlatok-at ingyen kapod hozzá ezt. Ára egyébként 1200 Ft. Ha meg már meg van a Derek könyv, akkor fél áron megveheted hozzá ezekben a boltokban. Ez a DPM kedvezménye.


ISBN: 978-963-08-5678-2

Logos Nemzetközi Kapcsolatok Alapítvány,

DPM-Magyarország, 2013.

Spec. B5 /140 oldal

Tagek: Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése , önképző bibliatanulmányozás , házicsoport , gyülekezetépítés