Derek Prince:

Az Ige kihirdetésének ereje

IKESMALL.png
Minden egyes hívőnek kiváltsága és felelőssége, hogy Isten Igéjét kihirdesse. Mit jelent az Igét „kihirdetni”? Hogyan győzzük le negatív gondolkodásunkat?

Derek Prince nem csak elárulja, hanem meg is osztja azon igéit, amikkel maga is hatásosan harcolt évtizedeken keresztül. Élete és szolgálata, amikor az ellenség össztüzébe került, mit cselekedett? Felkészítette a szívét, feljegyezte az igéket, és elmélkedett rajtuk! Majd kérte a Szent Szellemet, hogy vezesse az Ige által. Számtalanszor hirdette ki Isten Igéjét és gyakorolta a hatalmat!

Isten Igéjének kihirdetése által hatalmas erő szabadul fel!

Annak ellenére, hogy ez a csodálatos lehetőség a rendelkezésükre áll, a keresztények közül sokan mégsem tudnak erről. Pedig Isten Igéje a személyes problémáktól a nemzetközi krízisekig minden helyzetbe erőteljesen és hatékonyan be tud avatkozni.

Sok évtizedes szolgálata során Derek Prince minden nap megvallotta és kihirdette Isten Igéjét. Személyesen megtapasztalta, milyen drámai módon képesek megváltoztatni a szellemi légkört ezek a kihirdetések.

Miután már megtanultuk, hogyan alkalmazzuk Isten Igéjének kihirdetését a saját körülményeink között, Isten teremtő és átformáló ereje minden helyzetben felszabadul – függetlenül attól, milyen problémával kell szembenéznünk. Minden egyes hívőnek kiváltsága és felelőssége, hogy Isten Igéjét kihirdesse.

Ebben a könyvben Derek Prince először lefekteti a bibliai alapelveket, majd tanácsokat ad, hogyan alkalmazzuk ezeket a gyakorlatban. A könyv második felében összegyűjtötte és csoportosította számunkra azokat az Igéket, amelyeket mi is naponta használhatunk a kihirdetések során.

AMI ÚJ A KÖNYV MAGYAR MEGJELENÉSE KAPCSÁN: Az igeverseket az EFO Bibliából idéztük.

Mikor hirdessük ki az Igét? Derek és Ruth egy csokorba szedte a különböző helyzeteket, amelyekben kihirdetheted Isten Igéjét:  

  • Tiszteljük és féljük az Örökkévalót!  
  • Igazságosság és szentség  
  • Egészség és erő  
  • Vezetés, védelem és megőrzés  
  • Amikor Isten beavatkozik az emberi dolgokba  
  • Megpróbáltatások idején  
  • Szellemi harc  
  • A Megváltás tökéletes!  
  • Értelmi és érzelmi stabilitás   
  • Istent szolgáljuk!  
  • Ami a kereszten történt: helyettesítés és csere 
  • Isten védelmébe vetett bizalmunk megvallása 

 

ISBN: 978-963-89749-0-7

Logos Nemzetközi Kapcsolatok Alapítvány,

DPM-Magyarország, 2013.

Spec. A5 /172 oldal

Tagek: , derek , prince , Ige , kihirdetés , ereje