A nyolcvan éves Derek

Egyik szolgatársa mondta: „Derek úgy beszél a világ nemzeteiről, mint én a szomszédjaimról.”

A korához képest Derek rendkívül rugalmas és alkalmazkodó volt. Mindig kész volt változtatni az életmódján - vagy a tornagyakorlatain -, ha úgy érezte, ez kedves Istennek.
Az alkalmazkodás és az Isten egyeduralmába vetett feltétlen bizalom keveréke tette képessé Prince-éket olyan utazások vállalására, amelyek a fiataloknak is nagy feladatot jelentenének. 1994 végén indultak el negyedik föld körüli szolgálati útjukra, melynek során érintették Dél-Afrikát, Délkelet-Ázsiát, Új-Zélandot és az Egyesült Államokat. Öt hónappal később lelkesen és felfrissülve tértek vissza Jeruzsálembe mindazok miatt, amit átéltek.

Derek ezt mondogatta: „Itt az aratás órája! Isten még a muszlim országokban is begyűjti magának azokat, akiket kiválasztott”. Érettségre jutott az a fegyelem, odaszántság, céltudatosság és alaposság, ami Derek korai éveit jellemezte. Igyekezett kitűnően teljesíteni minden vállalását, és ugyanakkor elismerte, hogy maradéktalanul Istentől függ. Prince-ék világméretekben felállították a közbenjárók „hadseregét”, amely imában hordozta őket és a DPM munkáját. Derek szívesen elismerte, hogy mások imáira hagyatkozik, és gyorsan az Úrnak adta a dicsőséget az imaválaszokért.
Prince minden Istentől kapott ajándékát a Biblia világos és gyakorlatias értelmezésére használta. Néhány bibliai igazságot ő hozott vissza ebbe a nemzedékbe:

  • A böjtölő életmódot
  • A szabadulást az átkok alól
  • Az imádkozást a kormányért
  • Izrael helyét Isten tervében
  • A szabadulást a démonoktól
  • Az Ige kinyilvánításának erejét


Az elmúlt évtizedben sokat beszélt a jelen korszak befejezését előkészítő eseményekről is, a prófétai írások fényében értelmezve őket. Nyolcvanévesen, majdnem ötvenévnyi keresztény szolgálatra visszatekintve Derek Prince ezt mondta:

„Isten hűséges! Ezt én soha nem tudtam volna megtervezni. Mindig megdöbbenek, amikor azt hallom, hogy India néhány legkisebb falvának lakói ismerik a tanításomat, vagy a Szibériában élők nézik a videóimat - az egészet Isten intézi.
Több mint ötven évvel ezelőtt a jelenlegi Izraelben Isten azt mondta nekem: 'Arra hívtalak el, hogy sokakat taníts a Bibliáról, a Krisztus Jézusban rejlő igazságban, hitben és szeretetben.' Sosem képzeltem volna, hogy milyen sokakat tanítok majd. Felfedezhető ebben egy fejlődés: először csak a tiszta igazságot igyekeztem továbbadni. Ezután Isten rámutatott a hit szükségességére, és ma az a legfőbb célom, hogy szeretetet oltsak azokba, akik hallgatják az üzeneteimet és olvassák a könyveimet.
Hiszem, hogy még mindig sok minden áll előttem. Nem tervezem, hogy nyugdíjba vonulok. Előre nézek, hogy megvalósítsam mindazt, amit Isten még eltervezett az életemre. Ő már több mint ötven éve hűségesnek bizonyul, és bízom benne, hogy mindvégig hű marad hozzám.”

Derek nyolcvanadik születésnapjának megünneplésére sok családtagja összegyűlt 1995-ben. Dereknek harmincöt unokája, ötvennyolc dédunokája és hét ükunokája van. Nyolc unokája és két dédunokája teljes idejű szolgáló.